fürjek    tyúkok   nyuszik    kutyák   cicák

topifarm.hu





 

 Gyermekkoromban sok-sok cicánk volt. Egyiket sem kaptuk, nem szereztük, egyszerűen voltak. Sosem tudtam meg, honnan kerültek hozzánk, hol születtek, miért választottak minket.

 Talán azért, mert akkoriban még nem volt házainknál kutya, mitöbb a gazdasági állatok tartása, a takarmány tárolása odavonzotta az egereket, azok pedig a cicákat. Összességében, pici koromtól, 13 éves koromig vagy 30 cicánk volt.

 Különös, mozgalmas életet éltek ezek a cicák. Azóta sem láttam ilyen rendet, ilyen tökéletes világot, amilyen nekik volt. A legnagyobb, legidősebb, fekete cica megközelíthetetlen volt. Hatalmas feje, nagy szemei, vaskos testezete tekintélyt sugároztak.

 Ezt a macskát nem lehetett sosem megsimogatni, pedig nagyon régen velünk élt, szinte a kezdetektől a végéig jelen volt. Azt sem tudtam, fiú-e, vagy lány...

 Igazi vezér volt. A többi macska sem termetében, sem kisugárzásában nem közelítette meg őt. Ő sosem verekedett senkivel. Egyszerűen nem volt rá szükség. Azt hiszem, mindenki félt tőle. Nemcsak a többi cica, de mi, gyerekek is.

 1989-ben megjelent az első kutya az életemben. A kutyák megjelenése ekkor általánossá vált a szomszédokban is, s ezzel párhuzamosan verték szét a mezőgazdaságot. Így a gazdasági állatok tartását sajnos abba kellett hagynunk.

 A cicák nagy birodalma összeomlott. Eltűntek az egerek, a cicák, s megjelentek a kutyák. Totális vereség volt ez, amit a cicák környékről való végleges eltűnése szimbolizált.

 2015-ben aztán egy kedves ismerősömnél pillantottam meg egy nagyon helyes kiscicát, akit haza hozhattam. Azóta újra van cicám. Ő már nem az a vad, keményen küzdő cica, mint a régiek voltak. Ő már a kemény munkával szerzett zsákmány helyett inkább elvárja a finom falatokat. De hát Istenem! Már semmi sem olyan, mint régen! A cicák miért lógnának ki a sorból?

 Bár irigykedve nézem, amikor hazamegyek egy hosszú forró nyári napon, vagy egy jéghideg, zord téli napon fáradtan, hogy milyen kényelmesen fekszik a hintaágyon és még elvárja, hogy én vigasztaljam őt, de mégiscsak hozzátartozik Ő is lustaságával, céltalan lézengéseivel ahhoz a farmhoz, ahol élek.