fürjek    tyúkok   nyuszik    kutyák   cicák

topifarm.hu





 

 

 

 

 

 

 

 

  A fürjek iránti szimpátiám egészen régre vezethető vissza: még gyermek voltam, amikor megismertem ezt a kis madárkát, s azonnal megszületett bennem a vágy, hogy nekem is legyen. Felkerestem a legtekintélyesebb tenyésztőt Budapesten, aki az évtizedek alatt szerzett bölcsességét arra használta fel, hogy jól átvágjon. Szerettem volna 2-3 családot vásárolni tőle, ám ő kihasználva tájékozatlanságomat, eladott nekem 12 db kakast.

 Persze, mondhatnánk, aki vesz valamit, miért nem jár utána alaposan, mik is a megkülönböztető jegyei a két nemnek, s akkor nem járhat így.

 Sajnos akkor még kicsit naiv voltam, s fel sem vetődött bennem, hogy az emberek lehetnek rosszak is, hogy képesek ilyen mértékű csalásra, becsapásra. Mint hallottam azóta másoktól, ez az ember nagyon sok mást is becsapott már, de hát ez engem akkor sem vígasztal. Egy dolgot azonban megtanulhattam ettől a magát mindenütt mesternek neveztető embertől: hogy ha valamibe belekezd az ember, akkor előbb szerezze meg az ismereteket, a tudást és utána akarjon ténylegesen tevékenykedni.

 Több éves kihagyás után tehát, elsajátítva az alapvető ismereteket, újra belevágtam a fürjtartásba.

A fürjtojásnak rendkívül kedvező hatásai vannak: vitaminokat juttat a szervezetbe, aminek hatására az immunrendszer megerősödik. A fürjtojás elősegíti a mérgek eltávolítását a testből, erősíti a csontokat, és nagyon sokféle vitamint tartalmaz.

  Ötször annyi foszfort, hét és félszer annyi vasat, hatszor annyi B1 vitamint, tizenötször annyi B12 vitamint tartalmaz, mint egy tyúktojás. Ezen kívül tartalmaz A, D3 vitamint, kalciumot, cinket és káliumot. Ráadásul, ellentétben a tyúk tojással a fürjtojás nem emeli meg a koleszterin szintet.

 Fő előnye pedig, hogy a fürjnek sem a tojása sem a húsa nem tartalmaz szalmonellát a rendkívül vastag tojáshéj miatt, aminek feltörését nem is lehet a tyúktojás feltöréséhez hasonló egyszerűséggel elvégezni, külön fürjtojás bontó ollót árulnak hozzá, bár én kidolgoztam rá egy egyszerű technikát, de erről majd később írok.

  A Konyhakész fürjhús omlósabb, mint a csirke húsa, melle szaftosabb, enyhén rostos. A fürj húsa az emberi szervezetre mellékhatás nélküli, így fogyasztása során nem áll fent ételallergia kialakulásának kockázata. Asztmásokra kedvező hatással bír. Elősegíti a gyermekek szellemi fejlődését, és csontozatuk erősödését. 

  A natúr tojás fogyasztása jó hatással van a cukorbetegekre, valamint sikeresen kezelhető a krónikus epehólyag-gyulladás, az asztma, a szívbetegség, és a magas vérnyomás.